2022. május 7-én részt vettünk a Mindszenty-zarándoklaton. Az eseményről készítették az alábbi videót Pösztörné Dr. Rácz Szilvia és Pösztör Csaba.
 

Nagyböjti készületünk a szegény özvegyasszonnyal, aki mindent odaadott, akárcsak Jézus…


Március 25-én az alsó tagozat lelki nappal készítette a szívét nagyböjt idején, hogy majd az ünnepre felkészülten érkezhessünk meg. Ne csak a külsőségek, dekorációk elkészítésével hangolódjunk, hanem Jézus nagy áldozatának és feltámadásának ünneplésére is készen álljunk, a lelkünkkel is.
Szemléltük a szegény özvegyasszonyt, aki két fillért dobott a perselybe. Jézus látta az adakozókat, szegényeket és gazdagokat. A gazdagok a feleslegükből adtak, nem tapasztalták meg adományuk hiányát, mert bővelkedtek. Ráadásul feltűnően adták meg alamizsnájukat, hogy az emberek tiszteletét ezzel vívják ki. Az asszonyt példaképként állította a tanítványok elé Jézus. Tovább látott, mint az emberi szem. Látta az asszony szívét, nem csak a kezében lévő két fillért. Látta, hogy mindenét odaadta Istennek ezzel a két fillérrel, amije csak volt. Minden feltűnés nélkül, dicséretet nem várva cselekedett. Akárcsak Jézus, aki szintén mindenét odaadta a kereszten, hogy megmentsen a bűn rabszolgaságától. De nekünk adta feltámadásával a minden másik oldalát, a bűn legrosszabb következményének, a halálnak legyőzésével járó örök életet is.
Mi is meghívást kaptunk rá, hogy Jézusra hasonlítsunk, megpróbáljunk az emberek szívéig látni, látva az ő lehetséges körülményeiket, ne az alapján ítéljünk, amit a testi szemeink látnak. Elhatároztuk, hogy megpróbálunk a szívünkkel látni, lépni, fogni, cselekedni, élni. Elhatároztuk, hogy próbálunk embertársainknak abból adni, ami számunkra is becses és drága: pihenő időnkből játékidőt a testvérünknek, fáradt szüleinknek segítséget adunk, akkor is, ha mi is elfáradtunk, és így tovább. Minden alkalommal bedobunk egy fillért a perselybe a faliújságnál, amikor a szívünkkel sikerült cselekedtünk. Első lépésként az Oltáriszentésgben velünk lévő Jézus előtt lévő perselybe bedobtunk egy elhatározást – ráírtuk a filléresre egy gyermek nevét, akiben eddig nem láttuk meg a jót, az értékeket -, miszerint mi is belenézünk valaki szívébe, és felkutatjuk benne a jót, az értékest Jézus szemével. Mert Ő mindannyiunkat egyedinek, értékesnek, pótolhatatlannak teremtetett, és szeret.

A nagyböjti előkészületen készült képeket ide kattintva tekinthetik meg.


Áldott nagyböjti készületet!
Farkas-Furmen Bernadett

Emlékeztünk, ünnepeltünk
Iskolai ünnepséget szervezni nem mindig egyszerű.
Sok gondolkodás, számtalan ötlet után született meg az idei rendhagyó megemlékezés.
Nagyszerű akadályverseny volt, nemzeti színű tulipánfallal, csodás közös imádságos énekléssel.
Köszönet Knotz Anikónak és minden segítőnek, aki előkészített, jelen volt, buzdított.

Képeket itt lehet megnézni. A közös éneklésünk pedig itt hallgatható, látható.

Iskolánk 33 nyolcadik osztályos tanulója írta meg a középfokú írásbeli felvételi vizsgát, melynek eredményeire büszkék vagyunk, mert lényegesen az országos átlag felett teljesítettünk.

Az országos eredmények elérhetőek az Oktatási Hivatal honlapján. Az eredmények megtekintéséhez kattintson ide!

CIPSZEREK FÖLDJÉN, A FELVIDÉKEN

2021. október 11-14.

Határtalan utazásunkat a tavalyi tanévre, május végére, június elejére terveztük, a hetedik évfolyamnak.

Sajnos a járvány közbeszólt, és úgy alakította, hogy ősszel tudtunk utazni, és több évfolyam gyerekeinek ajánlhattuk fel a lehetőséget.

Sok bizonytalanság és izgalmas kérdés kísérte az előkészületeket, amelyekkel eddig nem kellett foglalkoznunk, de most hirtelen fontossá váltak.

  • Mik a beutazás szabályai Szlovákiába?
  • Hány oltás is kell?
  • Kinek kell regisztrálnia?
  • Hol kell regisztrálni?
  • Csak uniós igazolást fogadnak el?

Amikor pedig végre eljutottunk az indulásig, az időjárás viszontagságai miatt kezdtünk aggódni, itthon még rövidujjúban jártunk, a Szepességben már havazást jósoltak. 

Bejárt útvonalunk:

  1. nap: Rimaszombat, Rozsnyó, Lőcse
  2. nap: Túra a Szlovák paradicsomban, a Hernád áttörésen: Erdőalja-Letánfalvi malom-Tamásfalvi kilátó- Csingó, Ótátrafüred
  3. nap: Késmárk, Ólubló, Vöröskolostor, tutajozás a Dunajecen
  4. nap: Szepes vára, Kassa, Gombaszögi cseppkőbarlang

Kiváló szálláshelyünk:

  • Alsóerdőfalva, Hotel Eufória

Legkülönlegesebb helyszíneink:

  • A világörökség részei: Lőcse, Szepes vára, Késmárk Cipszer Fatemplom.
  • Csodálatos természeti kincsek: a Magas-Tátra látványa, Hernád áttörés, Tamásfalvi kilátó, Dunajec folyó 800-900 méter magas mészkőszirtek között, Gombaszögi cseppkőbarlang (mely egyben a világörökség része is)
  • Gyönyörű templomok: Lőcse, Szent Jakab Templom a világ legmagasabb, 19 méteres gótikus faoltárával, Kassa, Szent Erzsébet Dóm, Késmárk, evangélikus templomok.
  • Ahol koszorúzással és imával emlékeztünk: Késmárkon Thököly Imre sírja és Kassán II.Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona és gróf Bercsényi Miklós sírjai.

Hogy emlékeznek vissza a gyerekek? Mi volt a legjobb?

  • Későn lehetett lefeküdni és kicsit korán keltünk.
  • Nagyon jók voltak a programok és nem volt megakadás.
  • A táj, amin tutajoztunk gyönyörű volt.
  • Elképzelni, és átélni, hogy milyen nagy lehetett régen Magyarország.
  • Ekkora várat én még soha sem láttam.
  • A Gombaszögi cseppkőbarlang nagyon szép és érdekes volt, és a bejáratnál volt egy cuki foltos szalamandra.
  • Egy remek hotelben voltunk.
  • Végre voltam külföldön, de olyan volt, mintha itthon lettem volna.
  • A pingpong az alaksori konditeremben és a kirándulások.
  • A közös focimeccs nézés és szurkolás.
  • A buszozás, az éneklések a buszon, meg persze, hogy nem voltunk suliban.
  • A szállás, a kaja és a közösség, sok felsőssel beszélgettem, nagyon kedves volt mindenki.
  • A tutajozás nagy kaland volt és nem tudtak angolul a tutajosok, sokat nevettünk.
  • Amikor ilyen kiálló peremeken mentünk.
  • Finomak voltak az ennivalók, legfinomabbak a reggelik.
  • Jó volt, hogy voltak csapatok és este összeültünk.
  • Nagyon tetszett, hogy esett picit a hó.
  • Szép volt a kilátás a sziklaperemről.
  • Könnyű volt így történelmet tanulni, sokkal jobb, mint a suliban.
  • Érdekes volt, hogy a folyó egyik oldala Lengyelország, a másik Szlovákia.
  • A társaság, bármikor elmennék mégegyszer ugyanezzel a társasággal!

Utunkat végigkísérte a Gondviselés, csodálatos élményekben és kalandokban volt részünk, minden fáradozásunk megtérült. A gazdag programban jól megtaláltuk az egyensúlyt a természeti, a történelmi, a kulturális és vallási jellegű élmények között. Az együtt töltött szabadidős tevékenységek, az esti közös imák, a csoportfeladatok, játékok, pedig még felejthetetlenebbé tették napjainkat. 

Köszönjük mindenkinek, akik lehetővé tették utazásunkat, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának, a Csillagösvény Utazási Irodának, iskolánk vezetőségének, kollégáinknak és a szülőknek!

És hálával, köszönettel a Jóistennek, akinek áldása az egész projektet végigkísérte! 

Intézményi Gyermekvédelmi felelős

Hoffmanné Benke Ágnes

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefon: 06 1 369 21 48

Terem: 22. terem

Ide kattintva elolvashatja a 2022. 03. 18. hírlevelet.

Ide kattintva elolvashatja a 2021. 11. 03. hírlevelet.

Ide kattintva elolvashatja a 2021. 10. 21. hírlevelet.

Ide kattintva elolvashatja a 2021. 08. 10. hírlevelet.

Ide kattintva elolvashatja a 2021. 01. 15. hírlevelet.

Ide kattintva elolvashatja a 2021. 01. 08. hírlevelet.

Június 11 – én elballagott 28 diákunk. Örültünk ennek, no, nem azért, mert elhagyják iskolánkat, hanem magának az eseménynek. Ez az osztály kétszer volt digitális oktatásban hónapokig, azután karanténban; nem volt tábor és kirándulás, a felvételi is eltért a megszokottól. Sokszor hiányoztak a közös élmények, a beszélgetések, a társak. Áprilisban még nagyon bizonytalan volt, hogy miként alakul a tanév vége. Így hát mindannyian örültünk, amikor kiderült, hogy ballaghatnak, együtt ünnepelhetnek az iskola közösségével, szüleikkel, testvéreikkel. Sokkal gyorsabban kellett mindent megszervezni, előkészíteni, nem volt egyszerű, de végül még egyszer együtt elénekelhették és érezhették, hogy „…a grund mi vagyunk…”

Az eseményről készült képek itt megtekinthetőek.

Nagyon kedves üzenettel, és ragyogó összeállítással készült egy hetedikes diákunk. Önálló gondolat, önálló munka. Köszönjük szépen a ballagók nevében is.


Kedves Nyolcadikosok!
 
Már elballagtatok, de szeretnénk, ha ezekre az évekre mindig emlékeznétek. Sok sikert Nektek az életben! A videó megtekinthető itt.